Töretlen a kisiratosi citeratábor sikere [AUDIÓ]

A múlt vasárnap kezdődött és szombaton zárul a 6. Népzenei Tábor Kisiratoson. Elsősorban citeraoktatás folyik az egyhetes foglalkozás idején a legkisebbektől a felnőttekig, de népdalokat és néptáncokat is tanulnak a résztvevők, akik főként a Partiumból és a Bánságból, illetve Magyarország különböző településeiről érkeztek az Arad megyei, határ menti faluba. Ez egyébként a Kárpát-medence legnagyob szabású ilyen jellegű tábora, hiszen több mint másfél száz résztvevője van, és egyszerre több helyszínen folynak a próbák. A táborzáró gálát szombat este tartják a helyi kultúrotthonban, amikor is bemutatják ez egy hét alatt tanultakat.

Pataky Lehel Zsolt a helyi iskolában találta meg a szervezőket és a táborozók egy részét. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
A vadászegylet szerint az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent, helyzet pedig már nem kezelhető a jelenlegi kilövési kvótákkal, sőt országos szintű beavatkozásra lenne szükség a ragadozók ritkítására, amelyek már a városok lakóit is rémületben tartják.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.
Nem kér a válaszadók többsége a szerencsejátékokból
Az online konzultáción résztvevők közel 80 százaléka ellenzi a játéktermeket.
Már igényelhető a magyar kormány oktatási-nevelési támogatása
Az évi 100 ezer forint április 26-ig kérvényezhető a Rákóczi Szövetség által üzemeltetett mipont.hu felületen.