Kibontották a Krisztus temetése című Feszty-képet [AUDIÓ]

Feszty Árpád mestere volt a monstre képeknek, s bár a hármaskép nem mérhető A magyarok bejövetele című körképéhez, mind tematikája, mind méretei miatt különleges.

Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége bejelentette: újra a közönség elé szeretné tárni a megyei múzeum szépművészeti részlegének egyik legnagyobb műkincsét, Feszty Árpád Krisztus temetése című hármasképét, a március elsején napvilágot láthatott a triptichon.

A Kölcsey Egyesület kezdeményezése mind a városvezetésnél, mind a megyei tanács és a megyei múzeum vezetőségénél pozitív fogadtatásra talált, így a mintegy fél évszázada a raktárak mélyére száműzött triptichon a szépművészeti osztály első emeleti kiállítótermében lekerült a hengerekről (ez volt az egyetlen alkalmas helyszín a 13 méter hosszú és 4 méter magas festmény kibontásához).

Fekete Károly, Bognár Levente alpolgármester

és Siska-Szabó Hajnalka festőművész nézi a festményt

„A hengerről, amelyre a triptichon volt feltekerve, először Liezenmayer Sándor Mátyás király című képe került le, majd a triptichon három darabja. Legelsőként a középső, a mintegy hét méter hosszú, amely a temetési menetet ábrázolja. Művészettörténeti szenzáció ez, mely a Kölcsey Egyesület kitartó munkájának, s nem utolsósorban a város- és megyevezetőség fogadókészségének köszönhető” – számolt be az eseményről a múzeum vezetőségével, hazai és magyarországi művészettörténészekkel, képzőművész-restaurátorokkal együtt jelenlévő Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.

Feszty Árpád Firenzében festette a Krisztus temetését, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indította. A triptichon első képe Jézus kereszthalálát ábrázolja, a második olajfestményen a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával. A Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került Aradra. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés nyomán, az elszakított területekkel együtt számos műkincs is az új, szomszédos államokhoz került. Így lett a Triptichon az aradi múzeumé, ahol az 1950-es évek végéig volt látható, utána letakarták, majd 1962-ben a raktárba száműzte a bibliai témájú műalkotást a kommunista hatalom.

Tavaly májusban Aradon nagyszabású konferenciát tartottak a triptichonról, erről itt hallgatható meg a rádióriportunk.

 A Feszty-alkotás darabjait és az 5x4 méteres Liezenmayer-képet külön csévékre tekerték vissza, és a restaurálás megkezdéséig a múzeumban tárolják. „Szerencsére jó állapotban vannak a képek, akár kiállíthatók is lennének, de természetesen egy állagmegőrzés rájuk fér ennyi év után – vélte Fekete Károly. – Úgy vélem, jó úton halad az ügy, hiszen mind román, mind magyar részről egészen a művelődési minisztériumokig mindenkinek felkeltettük az érdeklődését. A nagyszebeni Bruckenthal Múzeum és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szakemberei is felajánlották a segítségüket, elhangzottak tervek román–magyar haátron átívelő együttműködésről is a helyreállítás kapcsán, a múzeumigazgató azt ígérte, hogy a kultúrpalota nagytermének felújítása után az eredeti helyén állítanák ki a triptichont. Szerintem egy éven belül megvalósulhat ez.”

Tekintse meg az Arad Megyei Tanács (román nyelvű) videóját a kibontásról:

A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora számára Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.