A nagymegyeri művésztelep alkotásai a Klióban [AUDIÓ]

Háromoldalú együttműködés eredményeként nyílt kortárs festőművészeti kiállítás Aradon pénteken.

A muravidéki Lendva, a felvidéki Nagymegyer és Arad művésztárdasalmát Zala György szobrász emlékezetének ápolása hozta össze. A Lendváról Aradra hozott, majd utóbb Magyarország és a Felvidék több településén is látható munkák a Meger-Art Szimpózium, vagyis a nagymegyeri nemzetközi alkotótábor gyűjteményéhez tartoznak.

A kiállítás március 17-ig látható az Arad Megyei Múzeum Képzőművészeti osztályának Klió-termében.

A művésztelep alapítója, a Pro Megere Polgári Társulás elnöke, Mikóczy Dénes is jelen volt a megnyitón. Pataky Lehel Zsolt összeállításában, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült, őt hallják először:

A rovatból ajánljuk:

Vasárnap Aradon vetítik a Mosta vagy soha! című filmet
A történelmi kalandfilm témája Petőfi Sándor és a márciusi ifjak részvétele a pesti forradalomban, 1848. március 15-én.
Montanaro tengeri szimfóniája és S.Ö.R. az Aradi Kamaraszínházban
Okszitán trubadúr, brazil harmonikás, Shakespeare-összes két órába sűrítve.