Schmak András társtulajdonos a Facebookon és e-mailes hírlevélben, a tőle megszokott választékos megszólítással és tömör megfogalmazással hozta a közönség tudomására, hogy közel három évtized után megszűnik az aradi magyarság egyik meghatározó közösségi tere. „Hölgyeim és uraim! Június 29. a Tulipán utolsó nyitva tartási napja. Öt éven keresztül tartottuk fenn és vezettük jó szívvel, fáradtsággal, olykor elégedettséggel. Hálásak vagyunk mindazon kedves vásárlóinknak és vendégeinknek, akik rendszeres látogatásukkal támogatták a Tulipánt. Köszönjük a lehetőséget!” – olvasható a bejelentésben.
Először 2013-ban állt fenn a veszélye annak, hogy lakat kerül a közösségi központ szerepét is betöltő Tulipán Könyvesboltra. A magyarok fogyatkozó lélekszáma, a megváltozott olvasói szokások, a nyomtatott szónak a virtuális világba való költözése miatt a vállalkozás képtelen volt fenntartani önmagát. A Tulipán úgy lett az aradi magyarok fóruma, hogy nem állt mögötte semmilyen szervezet, pályázati pénz vagy gazdag mecénás, hanem a közösségi együttlét, a közművelődés, az anyanyelvápolás igénye emelte az identitás-megőrzés fontos intézményévé. Az akkori tulajdonos, Bálint Zoltán a profil kiegészítésétől várt talpraállás reményével adta át a vállalkozást a Schmak házaspárnak, Andrásnak és Jutkának: a polcokon a Kárpát-medence minőségi magyar borai is sorakoztak ezután a könyvek mellett.
„Nem úgy tekintünk a Tulipánra, mint egy vállalkozásra” – mondták egy évvel később. Alighanem azért sikerült megmaradnia az 1989 után Erdély-szerte szövődő Tulipán-üzlethálózat „utolsó mohikánjának”, mert az elmúlt közel harminc év alatt az aradiak, a vásárlók sem úgy tekintettek rá, mint egy egyszerű boltra. A rendszerváltásig hiánycikknek vagy csempészárunak számító magyar könyv szabad forgalmazása valóságos szentéllyé emelte a belvárosi, Templom utcai helyiséget, később a magyar értelmiség egyik fórumává, rendezvényhelyszínévé avanzsálódott, hogy aztán találkahely és viszonyítási pont legyen.
Itt nyugodt szívvel lehetett üzenetet vagy csomagot hagyni az ismerős számára, az idegen útbaigazítást kapott, az írott szóra éhező szabadon válogathatott, és a magányos nyugdíjasok is kedvükre lapozgathatták a folyóiratokat, vagy betérhettek, hogy ha csak egy kedves – magyar – szóra vágytak. A profilváltás után a könyvbemutatók mellett borkóstolókat, gasztroesteket, nemzetpolitikai témájú előadásokat is tartottak, a törzsközönség bővült és fiatalodott, rendezvény rendezvényt ért a Tulipánban.
A mindezért nem kevés pénzt és energiát áldozó vállalkozó-házaspár azonban úgy érzi, betelt a (boros)pohár.
Meg lehet érteni őket. Ha mindanniyan több könyvet, folyóiratot, vagy bort vásároltunk volna talán nem jutott volna erre a sorsra a Tulipán. Reméljük, valahol, valamikor folytatni fogják a munkát, azaz a Tulipánnak csak a virága hervad el, a hagymája még megmarad.
