Emlékműavatás és hálaadó istentisztelet Kisperegen

A Reformáció 500 emlékév keretében hálaadó istentiszteletet tartanak a három évvel ezelőtt vihar által megrongált templom teljes felújításáért, illetve emlékművet avatnak Kisperegen. Az Aradi Református Egyházmegye és a kisperegi egyházközség rendezvényét október 21-én, szombaton tartják meg.

10 órától a templomkertben állított reformációi emlékmű avatásával kezdődik az ünnep, majd istentisztelet következik, amelyen Módi József egyházmegyei esperes hirdet igét. Délben a Continuo régizene-együttes koncertjét hallgathaják meg az érdeklődők, 12.45-kor pedig Brittich Erzsébet aradi képzőművész az egyházmegye templomait ábrázoló linóleummetszeteiből készített kiállítását nyitják meg.

A 15 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdet igét, ami után a templomfelújítás három évig tartó munkálatairól tartanak vetítettképes előadást. A rendezvény végén koszorút helyeznek el a néhai kisperegi lelkipásztorok sírján és a kőtárban lévő sírköveknél.

A rovatból ajánljuk:

Aradon is áthalad a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat
Az idei búcsús nagymisét pünkösd szombatján, május 18-án, a Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál tartják meg 12.30-kor. A búcsú szónoka Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke lesz.
Új irányt Európának! (x)
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a június 9-i EP-választások fontosságáról.
Tudták a „csíziót” – dobogós lett mindkét pécskai és a kisiratosi csapat a TUDTAD-döntőben
A Gerhardinum szervezte meg a Tudós Tanoda elnevezésű regionális bibliaismereti vetélkedő döntőjét.
Utak, célok, állomások – közönségtalálkozó Lubics Szilvia ultramaratoni futóval
Mi is a határtalan boldogság, és mi kell ahhoz, hogy átéljük?