Az evangélikus templom ünnepére készülnek Újvarsándon

RMDSZ-es közbenjárásra a megyei tanács is támogatja a munkálatokat.

Az RMDSZ-es tanácsosok közbenjárására az Arad Megyei Tanács 10 ezer lejt utalt ki az újvarsándi evangélikus templom toronysüvegének kicserélésére, a munkálatok költségeinek hozzájárulására – olvasható a megyei szervezet sajtóközleményében. Ebből az összegből az egyházközség a torony megújuló oramzatainak anyagköltségét, a festést és a szükséges faanyag egy részének a beszerzését tudja fedezni.

A nyár folyamán szintén a megyei önkormányzat támogatásával sor került az Obetkó-imaház belső felújítására, ahol a kivitelezést a helybéli önkéntesek végezték.

Kalit Eszter lelkész reméli, hogy a torony kész lesz november 11-ig, ugyanis ekkor ünneplik a templom 110 éves fennállását. Ebből az alkalomból az ünnepi istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán püspök úr hirdeti az igét, és megszenteli az új tornyot, valamint az Obetkó-imaházat.

A rovatból ajánljuk:

Tudták a „csíziót” – dobogós lett mindkét pécskai és a kisiratosi csapat a TUDTAD-döntőben
A Temesvári Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceum szervezte meg a Tudós Tanoda elnevezésű regionális bibliaismereti vetélkedő döntőjét, amelyben a dobogó első három helyén végeztek az Arad megyei résztvevők.
Utak, célok, állomások – közönségtalálkozó Lubics Szilvia ultramaratoni futóval
Mi is a határtalan boldogság, és mi kell ahhoz, hogy átéljük?
Búzaszentelést tartottak az arad-ségai plébániatemplomban
A vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért.