Megjelent az egyházmegye 2023. évi katolikus falinaptára

Megjelent a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség 2023. évi római katolikus falinaptára.

A helyi hagyománynak megfelelően a naptárak idén is magyar, román, német, cseh, horvát, szlovák és bolgár nyelven jelentek meg, amelyek összeállításában segítséget nyújtottak az illető közösségek lelkipásztorai.

A 2023-as pasztorális év központi témája a Diakónia (szolgálat), mottója pedig: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25, 40b). Erre utal a falinaptár illusztrációja is: Az irgalmas szamaritánus ellátja az idegen sebeit. (Falfestmény a temesgyarmati Szent József-templomban, Ulrich Géza festette 1934-ben).

A katolikus falinaptár – amely az ünnepek rendjére vonatkozóan a római naptárt követi – tartalmazza továbbá az egyházmegye fontosabb eseményeit, az ifjúsági programokat, összeállításánál figyelemmel követték a különböző anyanyelvű közösségek hagyományait, nyelvi sajátosságait. Egy naptár ára 6 lej (külföldi megrendelések esetén 2 euró), és az egyházmegye minden plébániáján beszerezhető.

Kapható továbbá a 2023. évi római katolikus naptár, amely 12 oldalon a máriaradnai bazilikáról, illetve egyházmegyénk több templomáról készült illusztrációkat tartalmaz. Újdonság, hogy a naptárban magyar, román és német nyelven szerepel minden ünnep és zarándoklat. A naptár a Püspöki Hivatalban, a máriaradnai kegytemplomban, valamint egyházmegyénk több plébániáján megvásárolható, ára 15 lej.

Advent első vasárnapjára megjelent a Temesvári Egyházmegye direktóriuma is. A direktórium egy liturgikus igenaptár, amelyben a papok, a szerzetesek és a világiak megtalálhatják a szentmisék rendjét az egész liturgikus év folyamán: a munkanapok, ünnepnapok és vasárnapok olvasmányait, az egyes ünnepek rangját, a szentek emléknapjait, a miseruhák liturgikus színét minden napra, valamint a zarándoklatok, találkozók és gyűjtések programját. A direktórium a temesvári püspökségen vásárolható meg, egy példány ára 45 lej.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.