Új szakvezetőt szerződtetett az UTA

Amint sejteni lehetett, az UTA munkát kínált az élvonalbeli Temesvári ACS Poli kispadjáról a minap elküldött Ionuț Popának.

Az aradi futballklub honlapján pénteken megjelentetett szűkszavű közleményben a vezetőség csak annyit írt, hogy a 64 éves aradi illetőségű szakvezetőt technikai igazgatónak alkalmazták három hónapra, és feladata a csapat benntartása a másodosztályú bajnokságban (a piros-fehérek jelenleg a 12. helyen állnak 25 ponttal, 3 pontra a kiesést jelentő legközelebbi helytől).

Az UTA a mostani pontvadászatban több edzőt is elfogyasztott: az első hat forduló után megvált Adrian Mihalceától, a megkeresett Liviu Ciubotariu előbb igent mondott, majd sms-ben visszakozott, végül Adrian Falubot alkalmazták, aki meg két meccs után lelépett, úgyhogy a korábbi pályaedzőt, Cristian Todeát avanzsálták trénerré, aki azóta is vezeti csapatot. A múlt szombati tavaszi rajt (hazai pályán 3–1-es vereség Clinceni-től), úgy látszik, arra késztette a vezetőséget, hogy egy tapasztaltabb szakembert ültessenek a kispadra. Valószínű, hogy papíron Todea marad a vezetőedző, de a tényleges irányító a technikai igazgató Popa lesz.

Mivel a télies viszonyok miatt a hétvégi bajnoki fordulót elhalasztották, az UTA legközelebb március 10-én, vasárnap lép pályára. Az aradiak Világoson fogadják majd a második helyezett nagyszebeni AFC Hermannstadtot a délben kezdődő meccset a DigiSport közvetíti.

A rovatból ajánljuk:

Nagyiratosi és szentpáli sikerek a magyar fijúsági focikupán
Hét település 15 csapata vett részt két korosztályban.
Pont nélkül tért haza az UTA Moldvából
Továbbra is a kiesőzóna környékén állnak az aradiak.
Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.