Vasárnaptól térünk át a téli időszámításra

Október 25-én, vasárnap hajnalban térünk a téli időszámításra.

Az órát 4 órakor 3-ra kell visszaállítani, ezzel gyakorlatilag a vasárnap 25 órás lesz, tehát „egy órával többet aludhatunk”.

Sokak számára jó hír, hogy vélhetően a hétvégi lesz az utolsó óraátállítások egyike, mert az Európai Parlament tavaly eldöntötte, hogy 2021-től eltörlik a téli és nyári időszámítás közötti váltást.

Azok a tagállamok, amelyek a nyári időszámítást választják – így Románia –, utoljára 2021 márciusában állítják át az órákat. Azokban az országokban, amelyek téli időszámítás szerint mérik majd az időt, 2021 októberének utolsó vasárnapján történhet meg az utolsó váltás.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.