Tavaly alig 1 százalékkal bővült a hazai autópálya-hálózat

Tavaly alig 1 százalékkal bővült a romániai autópálya-hálózat, amelynek hossza összesen 931 kilométer volt 2021 végén – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet.

2020 végén az autópálya-hálózat hossza 920 kilométer, így egy év alatt alig 11 kilométerrel bővült, ez 1,19 százalékos növekedésnek felel meg. 2020-ban valamivel nagyobb előrehaladást ért el Románia ezen a téren, hiszen tavalyelőtt 6,2 százalékkal, 54 kilométerrel bővült az autópálya-hálózat. 2019-ben 5,2 százalékkal több, 43 kilométer autópálya épült.

A csütörtökön közölt adatok szerint a teljes országos úthálózat 5,3 százalékát tették ki az autópályák. Az országutak 11,3 százaléka, 1978 kilométer volt négysávos, 1,7 százaléka, azaz 297 kilométer háromsávos, míg alig 0,2 százaléka, 36 kilométer hatsávos út. Románia területe eléri a 238 397 négyzetkilométert, ami azt jelenti, hogy több mint két és félszer nagyobb, mint Magyarország.

Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos kedden jelentette ki Bukarestben, hogy becslése szerint Románia 400 millió és 1 milliárd euró közötti uniós támogatást veszített el az évek során a különböző, infrastruktúra-fejlesztésre fordítható uniós támogatásokból. A pénzek elvesztésének oka a beruházások kivitelezésében tapasztalt késések.

Az uniós biztos azt is közölte, hogy a következő időszakban 12 milliárd euró áll Bukarest rendelkezésére különböző uniós forrásokból. Ezt a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordíthatja, s ebből 5 milliárd eurót a vasút korszerűsítésére költhet. A 12 milliárd euró kétszerese annak, ami a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban volt.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.