November 8-tól folytatódik a tanítás – kérdés, milyen formában

Elkezdődik a tanítás november 8-án a romániai iskolákban, de csak pénteken születik döntés arról, hogy milyen formában – jelentette be hétfőn az ügyvivő oktatási miniszter. Sorin Cîmpeanu szerint az oktatásnak fizikai jelenléttel kell zajlania, amennyiben garantálni tudják a tanulók és pedagógusok biztonságát.

Sorin Cîmpeanu rámutatott, az általa vezetett tárca következetesen kitart amellett, hogy az oktatásnak fizikai jelenléttel kell zajlania, amennyiben garantálni tudják a tanulók és pedagógusok biztonságát. „Egyeztetni fogunk az egészségügyi hatóságokkal, és pénteken kiderül, milyen formában nyitnak majd az iskolák november 8-án” – fogalmazott.

Az ügyvivő miniszter hozzátette, figyelembe veszik a Tanulók Országos Tanácsának javaslatát, és „a valós helyzethez igazítják” az iskolák működési módját. Ha például a fél országban alacsony lesz a fertőzöttségi ráta, és nincsenek koronavírusos megbetegedések az iskolában, ezekben a tanintézetekben jelenléti oktatás lesz – magyarázta.

Cîmpeanu ismét hangsúlyozta a minisztérium azon álláspontját, miszerint a két hét kényszervakáció a legtöbb, ami még behozható úgy, hogy ne legyen szükség az országos vizsgák menetrendjének módosítására.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.