Június 15-től vár Görögország!

Görögország június 15-től fogadja a turistákat a hasonló járványhelyzetű uniós országokból, köztük Romániából is – tájékoztat pénteki közleményében Görögország romániai nagykövetsége.

A tájékoztatásban kiemelik, hogy az éttermek és kávézók már május 25-én kinyitottak, a megfelelő szabályok betartásával. Június elsejétől megnyitják a kempingeket és szállodákat, a hónap közepétől pedig valamennyi szálláshely fogadhatja majd a vendégeket.

Június végéig csak az athéni és a szaloniki repülőterek fogadják a járatokat, július elsejétől azonban az ország mindegyik reptere működni fog.

A nagykövetség közleménye azt is leszögezi, hogy valamennyi görögországi szállodára ugyanaz az egészségügyi eljárásrend lesz érvényes. Mindegyik hotelben lennie kell egy orvosnak, aki a közegészségügyi hatóságok utasításai szerint jár majd el.

A személyzetnek védőfelszerelést kell viselnie, és mérni fogják a testhőmérsékletüket. A szállodák csak a szabadtéri medencéiket nyithatják meg, és a tengerparton is érvényesek lesznek a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt években mintegy 1,3 millió romániai turista látogatott Görögországba.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.