Figyelmeztető sztrájkra készülnek a prefektúrán

Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak február 10-én, csütörtökön a prefektúrákon dolgozó közalkalmazottak és szerződéses viszonyban lévő munkatársak.

A közigazgatásban dolgozók érdekeit képviselő Egyenlőség (Egalitatea) Szakszervezet közleménye szerint az ország 33 megyéjében függesztik fel a munkát csütörtökön 10 és 11 óra között a beosztottak. Összesen 1500 szakszervezeti tag vesz részt a tiltakozásban.

A szakszervezet a 153/2017-es szám közalkalmazotti bértörvény módosítását szeretné elérni, konkrétan azt, hogy mivel a prefektusi hivatalok a kormány területi képviseletei, az ott dolgozókat minősítsék át helyi közigazgatási alkalmazottakból állami közigazgatási alkalmazottakká, ekként nagyobb bérekre lennének jogosultak.

Többek között Arad, Brassó, Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita, Hunyad, Máramaros, Maros, Szilágy, Szatmár, Szeben és Temes megyében tartanak majd figyelmeztető sztrájkot.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.