A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart

A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart – mondta Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető hozzátette: a 2021–2022-es tanév struktúráját pénteken vagy szombaton teszik közzé.

Voiculescu szerint így a tanulók elvárásainak megfelelő, „logikus” elosztása lesz az iskolai évnek, egy 14 hetes első és egy 20 hetes második félévvel (ebből egy hét az iskola másképp), és három vakációval, télen, tavasszal és nyáron.

A végzős és a szakiskolai osztályok esetében az iskolai év hossza néhány héttel eltérhet.

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.