Táncos-humoros téltemetés Pécskán

Népes közönség előtt mutatta be idei első előadását a Búzavirág Néptáncegyüttes a pécskai művelődési házban vasárnap délután.

A farsangi mulatozás, „fordított világ” és téltemetés jegyében bemutatott műsor keretében fellépett az együttes mind a négy tánccsoportja: a Bojtocska, a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág is. Ameddig a fiatalok átöltöztek egy-egy tánchoz, Engi Márta elnök ismertette az idénre tervezett előadásokat, de szót ejtett a június 23–25. között megtartandó Pécskai Magyar Napokról és a nyári tánctáborról is, majd köszöntötte Antal Péter polgármester és Bölöni György megyei tanácsost. Jelen volt Bartok András helyi tanácsos is. Eugenia Ponta Pete, a művelődési ház új igazgatója is köszöntötte a szülőket. Elmondta: támogatni kívánja a Búzavirágot a megszokott színvonalú előadások megszervezésében, hiszen a helyi hagyományok továbbadása nagyon fontos.

A lányok...
...és a fiúk. Vagy fordítva?

Különösen elnyerte a közönség tetszését a női ruhába öltözött Búzavirágos fiúk és a férfiként táncoló lányok előadása, majd a Nagyboglárka tagjai álltak színpadra, szintén szerepet cserélve.

Az elődás végén a táncosok a vállukon hozták be a nézőtéren keresztül a telet jelképező bábut, őket a színpadon a pap és a gyászoló táncoslányok várták, akik vicces beszólásokkal búcsúztatták Illést.

Ezután valamennyi táncos és a közönség is kivonult az utcára, majd megkerülve az épületet, a művelődési ház udvarában álltak meg. A menetet a Kisperegi Roulette tagjai kísérték élő zenével.

Már besötétedett, amikor sor került a rituális télégetésre: az égő bábú körül táncolt a Búzavirág apraja-nagyja, nézőkkel körülvéve, ezzel „eltemetve” a telet.

Kép és szöveg: Sinka Pál

 

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.