Színes műsor a pécskai néptánctalálkozón

Szombaton délután ismét magyar közönséggel telt meg a pécskai művelődési ház, ahol a pécskai, erdélyi és magyarországi néptáncegyüttesek idei találkozóját szervezték meg.

A Bojtocska

A programot a házigazda Búzavirág Néptáncegyüttes legkissebjei, a Bojtocska csoport táncosai nyitották meg, majd sorban mutatkoztak be a pécskai közönségnek a meghívott együttesek. A makói Maros Néptáncegyüttes, az orosházi Harangos Néptáncegyüttes és a magyarlapádi Hagyományőrző Surgyé Néptáncegyüttes – utóbbi a szintén magyarlapádi Zerezáj zenekar kíséretében – elnyerték a közönség tetszését látványos, dinamikus táncaikkal. A házigazda néptáncegyüttes Búzavirág csoportja is nagy sikert aratott és visszatapsolta a közönség. A Pécskai Kissebségi Hagyományőrző Egyesület Aranykalász néptánccsoportja román táncot mutatott be a helybeli Păstrătorii Tradiţiei Néptáncegyüttestől kölcsönkapott viseletben. A táncosoknak a talpalávalót a szegedi Ménkű Banda és az orosházi Talléros Zenekar szolgáltatták.

Magyarlapádiak

Az est műsorvezetője a makói Major Zsuzsanna volt, szervezője a Búzavirág Egyesület a pécskai önkormányzat támogatásával. A XIV. Pécskai Néptánctalálkozót közös vacsora és táncház zárta.

S. P.

A pécskai Aranykalász
Makóiak
Orosháziak
A Talléros zenekar

 

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.