Mundruc – a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar előadása

A darab az Aradi Magyar Napok keretében látható október 3-án a nagyszínházban.

A páratlan tudású néptánckutatónak és gyűjtőnek, Martin Györgynek és a több mint negyven éve elhunyt leghíresebb kalotaszegi táncosnak, Mátyás István Mundrucnak állít emléket a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a Mundruc című táncszínházi produkcióval, amelyet október 3-án, szerdán 19 órától nézhetnek meg az érdeklődők a nagyszínházban. A produkció az Aradi Kamaraszínház ajándék-előadása az Aradi Magyar Napok keretében.

Martin György (1932–1983) harminchat évig tanulmányozta a magyarvistai Mátyás István (1911–1977) táncát, munkásságának egyik kiemelkedő eredménye a Mátyás István Mundruc, egy kalotaszegi táncos egyéniségvizsgálata című monográfiája.

1977-ben hunyt el az erdélyi férfitánc, a legényes legjelentősebb, legkiválóbb alkotó-előadója, a Nádas-menti, vistai Mátyás István Mundruc. Páratlan tánctudásáról, virtuóz, rendkívül gazdag motívumkincsű legényes táncáról elsőként Molnár István készített filmfelvételt 1941-ben. Molnár István tanítványa, Martin György ennek hatására kezdett el Mátyás István legényesével foglalkozni.

„A Mundruc előadással szeretném megmutatni azt a világot is, Nádas-mentét, azt a falut, környezetet, Vistát, ahol megszületett a kalotaszegi legényes eme kiemelkedő alkotója. Sajnos Kalotaszegre jellemzően, Vistán is régóta divat az egykézés, a második gyermek már szégyennek számított, több évtizede fogy a kalotaszegi magyarság” – írja Könczei Árpád rendező-koreográfus.

A táncszínházi produkció rávilágít Mátyás István életének egy-egy mozzanatára és környezetére, bepillantást nyújt a kalotaszegi mulatozásokba, és helyenként tetten érhető, amit egy Daróczi nevű lelkipásztor jegyzett fel a vistaiakról 1936-ban: „csúfszájúak, nagyvérűek, kikapósak, rossz feleségek, cifrálkodóak, mulatósak, dühösek, verekedősek, pénzt vesznek fel a bankból, kereskednek. Ráadásul iszik ott férfi és asszony, rogyásig.”

Az előadásra a belépés ingyenes, helyek szeptember 25-től igényelhetők a nagyszínház pénztárában.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.