Kulisszák – a kamaraszínház nyolc éve

Idén ősszel ünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját az Aradi Kamaraszínház, a megyeszékhely (nem csak) magyar művelődési életének meghatározó intézménye. Ez alkalomra magyar, román és angol nyelvű albumot jelentettek meg Kulisszák címmel a Városi Kulturális Központ támogatásával, a korlátozott példányszámú kiadványban valamennyi saját produkció és meghívott előadás, illetve az állandó társulati tagok és a kamaraszínház meghívására Aradon fellépett vendégművészek nevei is megtalálhatók.

Ugyancsak az évfordulóra rendeztek egy fotókiállítást is, amely az elmúlt nyolc év folyamatát mutatja be az önálló előadásokról készült fényképek segítségével. Ezt a tárlatot a hétfő esti, adventi Kaláka-koncert előtt – és után – tekinthették meg az érdeklődők a Bábszínház előcsarnokában.

A kiállítást, a kamaraszínház vezetőinek reményei szerint a csütörtök délutáni és esti Gálvölgyi–Hernádi-féle Jutalomjáték előtt is láthatja a nagyérdemű a jelenlegi Ioan Slavici-színház folyosóin.

 

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.