Kamaraszínházi jubileum [AUDIÓ]

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte az Aradi Kamaraszínház. A múlt vasárnap és hétfőn három ingyenes előadással, a társulat talán legsikersebb önálló produkcióival várták a nézőket. A jubileumi minifesztiválon a Rudolf Hess tízparancsolata és a Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című monodrámákat, illetve a Tündéri című musicalt mutatták be.

Harsányi Attila Hess szerepében

Mindháromban főszereplő Harsányi Attila színművész – vele, és előtte Tapasztó Ernő alapító-igazgatóval beszélgetett két előadás között Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.