Itt tart a Kultúrpalota felújítása

Már harmadik éve tart a Kultúrpalota restaurálása és renoválása. Kívül állványzat és a munkaterületet elhatároló kordon látványa fogadja az arra járót, de most Bognár Levente aradi alpolgármester jóvoltából a belső munkálatokról is láthatunk néhány képet. Az elöljáró a minap a koncertteremben, a folyosókon és a tetőszerkezeten folyó munkálatokat is megtekintette, a Facebook-oldalán pedig közzétette a fotókat. Ami fontos: a restaurátorok feltárták az eredeti díszítőelemeket.

A Kultúrpalota a város egyik építészeti ékköve a Maros partján, a múzeum és a filharmónia otthona, de a munkálatok idejére a filharmonikusoknak ideiglenes otthon után kellett nézniük (a katonai művelődési központ székházában van az átmeneti főhadiszállásuk).

A Kultúrpalotát 1913-ban adták át, a Kölcsey Egyesület kezdeményezésére építtette a város Szántay Lajos tervei alapján, és oda költözött a színházépületből az akkor már több ezer darabos 1848-as Erekylemúzeum. A Kultúrpalota centenáriumán, 2013-ban készített rádióriportot itt hallgathatja meg.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.