Budapesten mutatja be a Rudolf Hess tízparancsolatát a kamaraszínház

Vendégjátékra utazik az Aradi Kamaraszínház Budapestre: március 2-án, pénteken az egyik legtöbbet játszott előadását, a Rudolf Hess tízparancsolata című produkciót mutatja be a Bethlen Téri Színházban.

A monodrámát Harsányi Attila adja elő, rendezője Tapasztó Ernő, a színház igazgatója – olvasható a budapesti színház közleményében. Mint kiemelik, az Aradi Kamaraszínház rendszeresen vendégszerepel a Bethlen Téri Színházban. Az előadást – számos más díja mellett – a transindex.ro hírportál a 2008-as év legjelentősebb előadásának választotta, a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, szintén 2008-ban elnyerte a legjobb előadásnak járó címet.

A címszerepben Harsányi Attila

Mint írják, Alina Nelega román kortárs szerző drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja, hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.

A darabot Anamaria Pop fordította, a díszletet és a jelmezt Tapasztó Ernő és Harsányi Attila tervezte. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.

Harsányi Attila, aki a börtönében öngyilkosságra készülő Rudolf Hesst alakítja a bemutató idején az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a darab nem önmagáról a náci vezérről szól csupán, hanem mindarról, amit korunkban is megtestesít: az előítéletekről, a parttalan indulatokról, a megideologizált felsőbbrendűségről. „Mindannyiunkban ott lapulnak ezek az érzések, nekem is saját

előítéleteimet, indulataimat kellett fölnagyítanom" – vallotta Harsányi Attila.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.