Bákóba viszik az aradi 13-at

Az aradi, békéscsabai, szabadkai koprodukciót augusztus 15-én adják elő.

Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar a 13 című táncjátékkal szerepel az idei nyár egyik legizgalmasabbnak ígérkező fesztiválján, a Bákóban rendezett Theaterstockon, ami augusztus elsején kezdődött és 16-ig tart. A Theaterstock – International Arts Festival nemzetközi seregszemle első kiadásán 94 társulat több mint 1600 művésze mintegy 300 óra szórakozást kínál az érdeklődőknek. A nagyszabású rendezvényen fellépnek francia, spanyol, német, olasz, brit, kanadai, magyar, szerb, izraeli, portugál, belga, holland, moldovai és román társulatok, összesen 134 produkciót láthat a közönség 23 különböző helyszínen.

Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar közös produkcióját, a 13 című élő zenével kísért kortárs táncjátékát augusztus 15-én láthatja a bákói közönség. A táncjáték az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket. Az előadás arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. A 13 című produkció főbb szerepeit Móricz Bence és Gál Nóra játsszák, koreográfus Farkas Tamás, az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.