Amerikaiak – bemutató az Aradi Kamaraszínházban

November 24-én, hétfőn 17 és 19 órától az Aradi Kamaraszínház és a miskolci Grund Pinceszínház az Amerikaiak című zenés előadást mutatja be Harsányi Attila és Varga Andrea főszereplésével.

Az Amerikaiak a tavaly Aradon bemutatott Oroszok című produkció folytatása. Míg az Oroszokban az orosz irodalom, költészet és zene játszotta a főszerepet, addig az Amerikaiakban a tengerentúli kultúrára fektetik a hangsúlyt zenében, versben, prózában.

Az előadás során többek között megelevenedik Frank Sinatra, Kennedy, Marilyn Monroe, Walt Whitman, Chaplin, Louis Armstrong alakja, számos amerikai történettel és dallal fűszerezve.

A 17 órai előadásra a kedvezményes és diákbérletek, a 19 óraira pedig a felnőtt teljes bérletek, valamint a meghívók érvényesek. A szerzők külön köszönetet mondanak Leif Eriksonnak.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.