Amerikaiak a kamaraszínházban – görbe tükör a globális társadalom elé [AUDIÓ]

Hétfő este mutatta be Harsányi Attila és Varga Andrea főszereplésével az Amerikaiak című darabot az Aradi Kamaraszínház és a miskolci Grund Pinceszínház.

Kennedytől Martin Luther Kingig, Chuck Norristól a „tripperes cowboyokig” Amerika főbb ismérveiből, a szélsőségekig terjedő demokratikus államberendezkedéséből, az egyenlőség jegyében végzett indián holokausztig kaphatott ízelítőt az aradi közönség a bábszínház épületében hétfő este. Az Aradi Kamaraszínház és a miskolci Grund Pinceszínház koprodukciójában készült Amerikaiak című produkció – Harsányi Attila és Varga Andrea előadásában – az Egyesült Államoknak a világ gazdaságára, hatalmi felosztására és kultúrájára gyakorolt hatását mutatja be, ugyanakkor egyfajta amerikai és globális társadalomkritika is, „polgárjogi aktivizmus színészi módszerekkel”, ahogyan Harsányi jellemezte a darabot. Pozitívuma az előadásnak az is, hogy nem egyedül Harsányi Attilának kell a „vállán cipelnie” – mint általában a kamaraszínházi produkciókat –, hanem egyenrangú partner ebben Varga Andrea miskolci kollégája, aki különösen az énekhangjával emelkedik ki, a revü, a dzsessz, a bebop, a rock és a progresszív rock műfajában is otthon érzi magát.

A két művésszel Pataky Lehel Zsolt a hétfő esti bemutató után beszélgetett. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást!

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.