A VIDOR Fesztivál versenyprogramjában szerepel az Aradi Kamaraszínház

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadással, a nyíregyházi VIDOR Fesztivál versenyprogramjában szerepel szeptember 2-án az Aradi Kamaraszínház.

A szeptember 5-ig tartó összművészeti rendezvény kilenc napja alatt csaknem négyszáz program, többek közt színházi előadások, filmvetítések, kiállítások, illetve színes zenei, képzőművészeti és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

A legnagyobb érdeklődés idén is a színházi versenyprogram iránt van: a kilenc nap alatt 16, az elmúlt évben bemutatott vígjátékot és egy cirkuszi előadást tekinthet meg a közönség. Nyíregyházán lép fel többek közt a budapesti Katona József Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Thália Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a Nézőművészeti Kft., a Kecskeméti Katona József Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Centrál Színház, a Madách Színház és a Játékszín társulata is. Az előadásokat a Makk Károly filmrendező vezette zsűri értékeli, amely a fesztivál végén kilenc díj odaítéléséről dönt.

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand up tragedy rendezője Tapasztó Ernő, főszerepében Harsányi Attilát láthatja a közönség, aki nemrég vette át Arad Kiválósági-díját. Az előadás a közelmúltban nyerte el a Legjobb 'One Man Show'-díját a sepsiszentgyörgyi  22. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztiválon, valamint a Legjobb Monodráma Előadás és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különdíját a legjobbnak ítélt produkcióért a tatabányai Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválon.

A rovatból ajánljuk:

Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.
A Queen legendás budapesti koncertje a művészmoziban
A produkciót október 7-én világszerte műsorra tűzik a mozik.
A Néma lakodalom az aradi Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal díjnyertes koprodukciója.
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.