Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma

A kép illusztráció | Fotó: Pexels

A kép illusztráció | Fotó: Pexels

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében, ezért a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, hogy fogadják meg a közegészségügyi igazgatóság és a háziorvosok ajánlását a védőoltás felvételére, illetve a fertőző betegség megelőzésére vonatkozóan.

Az Arad Megyei Prefektúra közleménye szerint az év elejétől április 10-ig 379 megbetegedést jegyeztek a megyében, de ami szembeötlő, hogy ebből 203 az utóbbi 18 napban történt. Legutóbb 2016-ban és 2017-ben volt ehhez foghatóan magas (sőt, magasabb) a kanyarós esetek száma: 553, illetve 527 fertőzöttről tudtak. Azóta egyszer sem haladta meg a 15-öt a nyilvántartott kanyarósok száma, mi több, 2018-ban és 2022-ben egyetlen megbetegedést sem jelentettek – összegzett a megyei kormánymegbízott hivatala.

A közleményben kitértek arra, hogy az év eleje óta 12 gócpontot azonosított Arad megyében a közegészségügyi igazgatóság (DSP), ezek közül négyet azóta már felszámoltak. Jelenleg aktívnak számít három gócpont a megyeszékhelyen, továbbá Fönlak (Felnac), Németszentpéter (Sânpetru German), Nagypél (Pilu), Alsósimánd (Șimand) és Újszentanna (Sântana) tekinthető a kanyaró „székhelyének”.

„Az egészségügyi szakemberek szerint immunitást csak védőoltással lehet szerezni ellene. A gyerekeknél súlyos lefolyású betegség, a fertőzöttek tíz százaléka kórházi kezelésre szorul, és sajnos ezerből egy-két eset halállal is végződhet. Szerencsére Arad megyében ilyen tragédia még nem történt, de a megelőzés érdekében erősíteni szeretnénk a szülőkben a felelősségtudatot. Egy olyan oltásról van szó, ami hivatalból jár a gyerekeknek, szerepel az oltási képletben, ráadásul egy kipróbált, évtizedek tapasztalatán alapuló, megbízható vakcináról, van szó, ami ellen nem lehet bizalmatlanság” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tóth Csaba, Arad megye prefektusa.

Az egészségügyi minisztérium tavaly december 5-én nyilvánította országos méretű járvánnyá a kanyarót, az intézkedés lehetővé teszi a 9–11 hónapos korú újszülöttek soron kívüli beoltását, illetve a szérum biztosítását azoknak, akiket egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen oltottak be. Erre vonatkozóan a szaktárca tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányt is indított, amibe a háziorvosi rendelőket is bevonták. Felmérik az oltásanyag-igényeket, a szülőket arra bátorítják, hogy lépjenek kapcsolatba háziorvosukkal, megbetegedés esetén pedig tartsák be a rendszeres vizsgálatra és elkülönítésre vonatkozó előírásokat.

A DSP Facebook-oldalán közzétett tájékoztató szerint tavaly decembertől idén március elejéig országszerte 89 478 gyermek kapta meg a kanyaró elleni védőoltást.

 

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.