Sínen vannak: kezdődik a pályafelújítás három fontos villamosvonalon

A Radnai úti felújítás később kezdődik | A városháza által közreadott felvétel

A Radnai úti felújítás később kezdődik | A városháza által közreadott felvétel

Három fontos villamosvonalon újítja fel a sínpályát, a megállókat és az elektromos hálózatot az aradi önkormányzat. A munkálatok két-három évig tartanak, amihez a lakosság megértését kéri Călin Bibarț polgármester.

A munkálatok költségeinek egy részét vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fedezik, összesen mintegy 103 millió lejt fordítanak a modernizálásra. Elsőként, a tervek szerint szeptember 23-án az Aurel Vlaicu negyedben kezdik meg a cserét, éspedig a Făt Frumos (Szoros) utcai végállomás és az Aurel Vlaicu (Pécskai) út közötti szimpla sínpárszakaszon (amelyik a Mol-töltőállomás felől a Poetului [Libás] utcai kereszteződés felé vezet). Az ott található két villamosmegállót is felújítják.

A második lépésben Radnai úton, a mikelakai felüljáró és a Renașterii utca közötti valamivel több mint három kilométeres szakaszt, és az annak mentén található hét megállót újítják fel, majd következik a Hegyalja (Podgoria) tér–mikelakai felüljáró–300-as lakótelep 4,3 km-es szakaszának az átépítése, 9 megálló felújításával egyetemben.

Călin Bibarț polgármester szerint a munkálatokat azért nem egy időben végzik majd, hanem szakaszonként, hogy ne borítsák fel teljesen a kötött pályás tömegközlekedést a városban, de így is két-három évig elhúzódik majd a kivitelezés, amihez az utazóközönség megértését kérte. Az elöljáró emlékeztetett arra, hogy a munkálatok végére várhatóan megújul a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) villamosparkja is, ugyanis az önkormányzat tíz új járművet vásárol a Nyugati Fejlesztési Régió által kiírt támogatási program keretében.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.