Külföldi munkavállalókat utasítottak ki az országból, mivel határsértést kíséreltek meg

Az újpanádi (Horia) zárt menekültközpont – itt várják a határsértők, milyen ítélet születik ügyükben | Archív felvétel

Az újpanádi (Horia) zárt menekültközpont – itt várják a határsértők, milyen ítélet születik ügyükben | Archív felvétel

Kiutasítottak az országból több külföldi állampolgárt, akik határsértést megkísérelve próbáltak más európai országokba jutni, miután hivatalosan munkát vállaltak Arad megyei vállalatoknál. Az illetőknek öt évig tilos az Európai Unió területére lépniük.

A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) hétfői tájékoztatása szerint a hatóságok felügyelete alatt levő külföldiek elszállásolására szolgáló központ munkatársai 11 személyt szállítottak a kolozsvári nemzetközi repülőtérre, majd küldtek haza repülőn Bangladesbe, Indiába, Nepálba és Pakisztánba.

A közlemény szerint a 21 és 46 éves külföldi állampolgárok – tíz férfi és egy nő – törvényesen érkeztek Romániába 2023–2024-ben, hogy munkát vállaljanak, azonban illegális határátlépést kíséreltek meg, ami az országból való kiutasításukat vonta maga után. Egyikük sem kért menedékjogot Romániától.

Az érintett külföldi állampolgároknak megtiltották, hogy a következő öt évben belépjenek az Európai Unióba, az Európai Gazdasági Térségbe és Svájcba.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.