Fennállásának 110. évfordulójára megújul a Bohus-palota [AUDIO]

A színház felőli homlokzat már elkészült | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A színház felőli homlokzat már elkészült | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Befejezésének 110. évfordulójára kívülről megújul az aradi szecessziós építészet egyik gyöngyszeme, a Bohus-palota.

A háromemeletes, ezenfelül tetőtér-beépítésű belvárosi bérház fennállásának több mint egy évszázada alatt egy sor köztiszteletnek örvendő személyiség lakott az épületben. A földszinti üzletek híre messze túljutott a város határain, emeleti helyiségeit jelentős pénzintézetek bérelték, a műteremlakásokban neves képzőművészek alkottak, és ott működött Aradon az első, kizárólagosan filmszínház céljaira kialakított moziterem, az egykori Apolló-, később Stúdió-mozi.

1912-ben a régi Bohus-ház lebontásával vette kezdetét az új Bohus-palota építése, ami valamikor 1914 nyarán készült el teljesen, de az azt megelőző évben, 1913 augusztusában az Apolló mozgóképszínház már bejelentette, hogy átköltözik az egykori Andrássy téri Lloyd-palotából az új Bohus-palotába, ahol erre a célra kialakított termet építettek. 80 éven át működött új hajlékában az Apolló, aminek a nevét később Fórumra, majd Stúdióra változtatták, mígnem a vetítések korszakának leáldozott – olvasható Puskel Péter helytörténész Palota a Zrínyi utcában című kismonográfiájában.

A Bohus család szlovák gyökerű, a felvidéki egykori Liptó vármegyei Behárfalva tekinthető a család ősi fészkének. Az évszázadok során a család innen rajzott szét a Szepességtől a magyar Alföldig, beleérte Csongrád és Arad vármegyét is, számos híres embert adva a tudománynak és a kultúrának. A világosi ág a 18. század közepére tehető, amikor Mária Terézia e vidéken új birtokot és címert adományozott Bohus Imrének, Arad megye ügyészének, későbbi táblabírójának. A Bohusok jelentős szerepet játszottak Arad és környéke társadalmi életében – folytatja Puskel Péter helytörténész.

  • A Bohus-palota és az Arad életében jelentős szerepet játszó Bohus család történetéről szól Pataky Lehel Zsolt összeállítása, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

Arad szecessziós bérpalotái a kommunista diktatúra államosításának, az 1989-es rendszerváltás után pedig a restitúciós törvényeket kihasználó ingatlanspekulánsoknak estek áldozatul. Hanyagság, gazdátlanság, avatatlanul elvégzett munkálatok tettek kárt a műemléképületekben. Az aradi önkormányzat négy éve úgy döntött, hogy a lepusztult állapotban lévő bérpaloták tulajdonosaira ötszörös ingatlanadót vet ki, ha azok nem újítják fel legalább a homlokzatot egy bizonyos határidőn belül. A megszorító intézkedés eredményt hozott, egyre másra restaurálják az egykor impozáns bérházakat, ezáltal a városkép is szépül Aradon.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.