„Életre kel” a múzeum természettudományi osztálya

A képernyőn „megelevenednek” az állatok | A múzeum által közreadott felvétel

A képernyőn „megelevenednek” az állatok | A múzeum által közreadott felvétel

A Román Képzőművészeti Galéria digitalizálása után a természettudományi osztályon is okoseszközök segítségével tehető élvezetesebbé a kiállítás megtekintése az Arad Megyei Múzeumban.

A közgyűjtemény keddi közleménye szerint a modernizálás során lehetővé tették, hogy a kiterjesztett virtuális valóság segítségével „életre keljen” a Románia és azon belül Arad megye élővilágát bemutató tárlat.

Ehhez az szükséges, hogy az okostelefon (vagy táblagép) kamerájával a látogató beolvassa a vonatkozó QR-kódot, és máris „megelevenedik” a leírásban szereplő emlős vagy rovar. A múzeum vezetősége azt reméli az újítástól, hogy a fiatalabb nemzedék tagjait, akik a digitális világban otthonosan mozognak, kíváncsivá teszik a múzeum kiállításai iránt.

Bogdan Blaga igazgató a közleményben emlékeztetett arra, hogy a 2020 óta tartó felújítás során több szakaszban modernizálták a múzeumot, a természettudományi osztály például audio-tárlatvezetéssel élvezhető, a látogatók az erdő zaját, a különböző állatok hangját is hallhatják.

A kiterjesztett virtuális valóság alkalmazásának bemutatását február 15-én, csütörtökön 10 órától tartják természettudományi részlegen (bejárat a gyermekpark felől) a megyei önkormányzat és az Aradi Műszaki és Környezetvédelmi Líceum diákjainak jelenlétében. Az eseményt A természet porcelán című időszakos kerámiakiállítás megnyitója követi.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.