A gerendaháztól a Fehér Házig – Híres és hírhedt elnökválasztások az Egyesült Államokban

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Aradi Képzési Központja újabb előadásra várja az érdeklődőket.

Egy szuperhatalmat nagyon nehéz vezetni, de talán még nehezebb az elnöki pozícióba kerülni. George Washingtont még ellenszavazat nélkül választották meg az Egyesült Államok elnökévé. Utódai már nem voltak ilyen szerencsések. Voltak köztük fölényes módon győzelmet aratók, és voltak, akik megrázkódtatások és botrányos választások után kerültek az ovális szobába.

Az előadás bemutatja, hogyan változott kétszáz év alatt az elnökválasztás, kik jutottak hatalomra viharos körülmények közepette, és milyen módszerekkel lehetett megnyerni vagy éppen elveszíteni a választók támogatását. Az előadásban kitér az érintett amerikai elnökök Európával és európai államokkal való kapcsolatára is.

Dr. Hahner Péter a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett oklevelet, 1985-től 2018-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem) oktatója volt. Részt vett a történelmi tanszékek egyetemi alapképzéseiben, levelező képzéseiben és a PhD-program szervezésében. 2001–2016 között az Újkortörténeti Tanszék vezetője volt. Huszonnégy önálló kötete jelent meg, a Magyar Nagylexikon számára 1341 történelmi szócikket készített. Több mint kétszáz recenziót írt történelmi művekről, gyakran szerepel a médiában írásos interjúkkal, rádiós és televíziós beszélgetésekkel. Jelenleg az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetője.

A rendezvény időpontja: október 21., hétfő, 18 óra, helyszín az MCC aradi székhelye (Dezső/Iustin Marsieu utca 39. szám). Kérjük, a részvételi szándékot jelezzék ezen űrlap kitöltésével.

A rovatból ajánljuk:

Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
Arad megye különböző nemzetiségű közösségei saját népviseletüket, kultúrájukat és hagyományaikat mutatták szombat délután a városközpontban tartott sokadalmon. A magyar közösséget az aradi Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkezett gyerekek képviselték.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.
Aradon más az emlékezés súlya [AUDIO]
Faragó Péter október 6-i beszéde a forradalom leverésének 177. évfordulóján.
Az első október 6.
Móra Ferenc írása alapján nem mindig volt magától értetődő az országos gyásznap.