Több mint egyötödével csökkent tavaly a szőlőtermés

Tavaly 20,8 százalékkal csökkent a szőlőtermés Romániában, a beültetett terület 0,6 százalékkal zsugorodott a tavalyelőttihez képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A csökkenést a terméshozam visszaesése okozta. Tavaly összesen 177 ezer hektáron termesztettek szőlőt, ami ezer hektárral volt kevesebb a 2013-ban jegyzett adathoz képest. A szőlőtermés 206 ezer tonnával volt kisebb 2013-hoz képest, tavaly 786 ezer tonna szőlő termett .

A statisztikai intézet közléséből az is kiderült, hogy tavaly 735 ezer tonna gyümölcs (alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, kajszibarack) termett , ami 33 ezer tonnával kevesebb 2013-hoz képest. A statisztikai intézet szintén kedden közölte, hogy tavaly 7,458 millió tonna búzát takarítottak be, ami 162 ezer tonnával volt több 2013-hoz képest. Románia az Európai Unióban az ötödik helyen áll a búzával bevetett terület nagysága és a terméshozam szempontjából egyaránt.

2014-ben a burgonyatermés is nőtt 7 százalékkal annak ellenére, hogy a vetésterület 2 százalékkal zsugorodott. A növekedés a terméshozam bővülésének köszönhető, így tavaly 3,5 millió tonna burgonya termett, ami 230 ezer tonnával több tavalyelőtthöz képest.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.