Módosították a nyugtalottót, mert túl sokfelé oszlott a nyeremény

A képviselőház szerdán módosította az úgynevezett nyugtalottóról szóló rendeletet, meggátolandó, hogy a nyeremény túl sok nyertes között oszoljon meg és elveszítse varázsát.

A  kormány az adócsalás visszaszorítását célzó intézkedések között vezette be tavasszal a nyereményjátékot, amellyel arra akarja ösztönözni az embereket, hogy minden vásárlásnál igényeljenek nyugtát, és ezzel adózásra kényszerítsék az esetleg feketézni próbáló boltosokat.

A kormány húzásonként egymillió lejes nyereményalappal honorálja önkéntes „adóellenőreit”, ám az első, április 13-án megejtett húzás nyomán több mint 18 ezer nyertes nyugtát vittek be az emberek az adóhatósághoz, így egy-egy szerencsés pénztárblokkal alig több mint 50 lejt lehetett nyerni. A sorsoláson egy dátumot és egy 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoznak meg. Az első húzáson a február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákat nyilvánították nyerőnek, ám – kis összegről lévén szó – nagyon sok vásárló akadt, akinek volt ilyen nyugtája.

A hasonló „inflációt” megelőzendő a képviselőház azzal a módosítással szavazta meg szerdán a nyugtalottó bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, hogy száznál több nyertes esetén egy második sorshúzással választják ki azt a száz nyugtát, amelynek a tulajdonosa valóban jutalomban részesül. Így a nyeremény mindenképpen tízezer lej fölötti lesz.

A jogszabály ellen voksoló liberális ellenzék szónoka azt mondta: a szociáldemokrata kormány szerencsejátékosok szórakozásává züllesztette az adózási fegyelem növelésének ügyét, a kormánypárt frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a nyugtalottónak és az adóhatóság látványos razziáinak köszönhetően 1,2 milliárd lejes többletbevétele volt az első negyedévben a román költségvetésnek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A román költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.