Miközben az Országos Adóhatóság (ANAF) keretében működő Csaláselleni Hivatal ellenőrei „halált megvető bátorsággal” rontanak rá a 10-20, vagy akár csak 2-3 lejjel elszámolni nem tudó kereskedelmi és szolgáltató egységekre, sőt ideiglenesen be is zárják a csalással megbélyegzett vállalkozásokat, tulajdonosaikat pedig horribilis összegű pénzbírsággal sújtják, a Pro TV kiderítette, hogy a finánc tavaly kétmillió eurót költött közpénzből a hivatal új logójának megtervezésére és elkészítésére. Nos, a cégtábla nem túl bonyolult (az újságírók szerint egy dedós rajzára emlékeztet), de bizonyára annál kuszább, hogy milyen érdek-összefonódások vannak a közbeszerzés meghirdetése és lebonyolítása mögött. A Pro TV összehasonlításul azt is közli, hogy a Pepsi 2008-ban egymillió dollárt áldozott az új arculat megtervezésére, a 2012-es londoni nyári olimpia logója 625 ezer euróba került, vagy hogy a Microsoft ingyen cserélte ki márkajelzését. Az ANAF-nál bizonyára ez volt a legfontosabb teendő.
Kétmillió euróért változtatott a cégjelzésén az adóhivatal
A cégtábla nem túl bonyolult, de annál kuszább, hogy milyen érdek-összefonódások vannak a közbeszerzés meghirdetése és lebonyolítása mögött.
A rovatból ajánljuk:
Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.


