Idén is folytatódik az Első otthon-program

Az idén is folytatódik az Első otthon lakásvásárlási program, miután a kormány szerdai ülésén 2,5 milliárd lejben állapította meg a hitelgarancia keretet.

A program folytatása mellett arról is döntés született, hogy a bankok számára tavalyra megállapított, és megmaradt államilag garantált hitelkeretet felhasználhatják az idén is.

Az országos állami garanciaalap 2009 és 2014 között 126 200 lakás vásárlására nyújtott hitelgaranciát, a finanszírozás értéke 4,8 milliárd euró volt. Tavaly az első kilenc hónapban 20 500 lakás megvásárlására biztosítottak állami garanciát, a szerződések értéke 736 milliárd euró volt.

A program lényege az, hogy az első otthonukat megvásárolni akaró fiatalok bankokhoz fordulhatnak kedvezményes hitelért. Öt százalékos előleget kell fizetniük, ami a normális jelzáloghitelek esetében magasabb. 2013-tól csak lejalapú államilag támogatott lakáshitelt kaphatnak a program résztvevői, azelőtt az euró jelzáloghiteleket is támogatta az állam.

A programot azért indította 2009-ben az Emil Boc vezette akkori jobboldali kormány, hogy ösztönözze az ingatlanpiacot, amelyet súlyosan érintett a nemzetközi gazdasági válság.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.