Egymilliárd eurót fizethetünk az EU-nak

A 2007–2014-es költségvetési ciklusra Romániának 1 milliárd euró korrekciót kell fizetnie az Európai Uniónak – jelentette ki csütörtökön Eugen Teodorovici miniszter.

Az európai pénzekért felelős tárcavezető elmondta, hogy ez az adat a román hatóságok becslésén alapszik. Bukarest azzal számol, hogy ennyi pénzt kell fizessen azért, mert az említett költségvetési ciklusban nem megfelelően zajlottak le az uniós pénzből megvalósuló beruházások esetében kiírt közbeszerzési eljárások.

„Ezt az árat Románia a butaságért fizeti, hiszen kulcspozícióba olyan emberek kerültek, akiknek nem lett volna keresnivalójuk, főleg a közbeszerzéseknél” – mondta a miniszter. Hozzátette: egyes operatív ágazati programok esetében 10, 15, 25 százalékos korrekciót állapított meg Brüsszel, ezért van szó ilyen nagy összegről. Ha nem lenne ez a korrekció, akkor Romániában az uniós pénzek felhasználási aránya már 60 százalékon lehetne a jelenlegi 53 százalék helyett.

Románia két éves haladékot kapott a 2007–2014-es költségvetési ciklus pénzeinek felhasználására. A miniszter reményei szerint az uniós pénzek felhasználási aránya eléri majd a 80 százalékot. A 2014–2020-as költségvetési ciklusban 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére az EU költségvetéséből, a korábbi ciklusban Bukarest 33 milliárd eurót hívhatott le.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.