Bevezették a Made in Banat védjegyet

A védjegyet azok a cégek használhatják, amelyek az egykori Bánság területén fejtik ki tevékenységüket.

Made in Banat védjeggyel láthatják el a termékeiket csütörtöktől az egykori Bánság területén működő romániai és szerbiai cégek, amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek – közölte a Timis Online portál. A Temes Megyei Kereskedelmi Ipari és Agrárkamara csütörtökön adta át az első 13 cégnek a védjegy tanúsítványát. A védjegy létrehozását az Európai Unió az IPA Románia–Szerbia határ menti együttműködési program keretében támogatta. A program célja a térségben működő kis- és középvállalatok versenyképességének a növelése.

A védjegyet azok a cégek használhatják, amelyek az egykori Bánság területén fejtik ki tevékenységüket, és egyebek mellett minőségi és környezetvédelmi tanúsítvánnyal rendelkeznek, vagy igényelték ezek beszerzését. Elsőként öt romániai és nyolc szerbiai cég használhatja a Made in Banat védjegyet. A romániai cégek között hőszigetelő nyílászárókat, és fürdőköpenyeket gyártó vállalat, a szerbiaiak között pancsovai nemesvakolatot, nagybecskereki napraforgóolajat, és nagykikindai paprika őrleményt gyártó cég is van.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.