Adócsökkentéseket vezetne be jövőre a kormány

A jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót (áfa) és eltörölné az osztalékadót jövőre a kormány – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán.

A módosításokat az új adótörvény tartalmazza, amelynek a tervezetét szerdán első olvasatban tárgyalta a Ponta-kabinet. A jelenlegi adózási rendszert egységes keretbe foglaló és több mint 600 ponton módosító jogszabályt egy hónapos közvita után terjesztik a parlament elé annak reményében, hogy még a tavaszi ülésszak végéig elfogadják. A szociáldemokrata miniszterelnök szerint a gazdaságélénkítő módosításokat tartalmazó új adótörvény elfogadásával, illetve az ezáltal bevezetendő áfa-csökkentéssel a 2012-es választásokon győztes (időközben felbomlott) Szociálliberális Unió (USL) utolsó még beváltatlan választási ígérete is teljesül.

Az új adótörvényt ismertető Darius Valcov pénzügyminiszter azt mondta, Románia versenyképességét akarják növelni, hogy az ország 2019-ben bevezethesse az eurót. A változások a feketegazdaság kifehérítését szolgálják, és a külföldi befektetők számára próbálják vonzóbbá tenni a román gazdaságot. A pénzügyminiszter megjegyezte: amikor 2010-ben az addigi 19-ről a mostani 24 százalékra emelték az áfát, akkor az áfa-csalás mértéke a GDP 3,4 százalékáról 6,3 százalékra nőtt. Az áfa-csökkentéstől az adócsalás visszaszorulását remélik.

Januártól az alapélelmiszerek áfáját 9 százalékra csökkentenék Romániában. Az adótörvény tervezete szerint 2018-ban további két ponttal, 18 százalékra csökkentenék Romániában az áfát. Az üzemanyag jövedéki adóját 20 százalékig terjedő mértékben akarja csökkenteni jövő évtől kezdődően a bukaresti kormány. Januártól mind a munkáltató, mind a munkavállaló által fizetendő nyugdíjjárulékot (2,3, illetve 3 százalékkal) csökkentenék, ugyanakkor az egészségbiztosításnál kiterjesztenék a járulékfizetési kötelezettséget mindenkire, aki jövedelemmel rendelkezik. Az osztalékadó eltörlésétől is az adócsalás csökkenését és így több nyereségadó behajtását reméli a román kormány. Az elfogadásra váró román adótörvénykönyv előírásai között szerepel az általános társaságiadó 16-ról 14 százalékra való csökkentése 2019-től kezdődően.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Sör, bor, pálinka – évente 200 liter készíthető adómentesen, saját használatra
Megemelték a nem bejelentésköteles házi szeszes ital felső határát.
Évtizedek óta nem láttak ilyen gyenge kukoricatermést a gazdák
Nagy Zsolt falugazdász szerint nem zajlott egységesen a kárfelmérés.
Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.