Török Zsolt felért az Ama Dablamra

Több kudarcba fulladt próbálkozás után másodszor sikerült feljutnia egy Himalája-csúcsra Török Zsoltnak. Vasárnap az aradi hegymászó és két társa (Teo Vlad és Marius Gane) elérte a 6812 méter magas, az alpinisták körében a világ egyik legszebb hegycsúcsának nevezett Ama Dablamot. A sportember Facebook-oldalán felidézte, hogy nyolc évvel a csalódást keltő kísérlet után most sikerült meghódítania ezt a csúcsot.

Az április derekán indult expedíciónak még nincs vége, ugyanis Török Zsolt egy másik orom meghódítását is célul tűzte ki: a 6440 méter magas Cholatse-nek Vlad Căpuşannal vág neki.

A Török Zsolt vezette 2013-as expedíció 2013-ban – romániai hegymászók közül elsőként – felért a Nanga Parbatra. Egy évvel később az Annapurnára igyekvő alpinistákat helikopterrel kellett kimenteni a hegyről, tavaly pedig a Mount Everest-expedícióját kellett feladnia a nepáli földrengés miatt. Közben a román közvéleménynek erősen megfelelni akaró Török megosztotta a magyar rajongótáborát azzal, hogy nyíltan kritizált egy nagyváradi magyar hegymászót, amiért az magyar zászlót vitt fel magával a Himalájára.

A rovatból ajánljuk:

Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.
A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
Az Oțelul két góllal is vezetett, de az aradiak felzárkóztak a véghajrában.