Megkezdik a pályafelújítást is az épülő stadionban

Az új stadion a jelenlegi 7000 helyett 12 584 férőhelyes lesz.

 Bár az új Neuman Ferenc-satdionból még csak a tartóoszlopok készültek el, megkezdték az átépítéssel járó pályafelújítás munkálatainak a procedúráját is – derül ki az aradi polgármesteri hivatal hétfő közleményéből. A tájékoztatás szerint ez pályafűtés, öntöző- és vízelvezető rendszer építését, új gyepszőnyeg leterítését, a játéktér körül műfű elhelyezését jelenti. A tervezők a munkálatok költségeit 4,9 millió lejre becsülik.

Az UTA arénáját 2014-ben bontották le, hogy helyére modern, a 21. század követelményeinek megfelelő sportközpontot építsenek. Az új stadion a jelenlegi 7000 helyett 12 584 férőhelyes lesz, a déli lelátó alatt hotelt alakítanak ki, amelyben a vendégcsapatok megszállhatnak. Több mint 300 férőhelyes parkoló is tartozik majd az arénához, amelynek a lelátói teljes egészében fedettek lesznek. A beruházás összértéke közel 33 millió lej, és 2016 végére kell befejezni.

Mint köztudott, a rekonstrukció miatt az aradi futballcsapat a 2014–2015-ös szezon III. ligájában, most pedig a másodosztályban is az újaradi Motorul-pályán rendezi hazai meccseit.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.