Kész, de nem használható a váraljai uszoda [VIDEÓ]

Csütörtökön a fejlesztési miniszter jelenlétében hivatalosan is megnyitják.

A létesítményt 2011-ben kezdték el építeni, de egy évre rá, a szociálliberális (USL-) kormány hatalomra kerülése után leállították a munkálatokat, és majd csak 2015-ben vette tervbe az Országos Befektetési Vállalat, amely végül több mint 23 millió lejből fejezte be (a költségek 30 százaléka terhelte a helyi önkormányzatot, ami a telek és a közművesítés biztosításából állt).

Bár a beruházás átadási-átvételi jegyzőkönyvét már tavaly októberben aláírták, mindeddig nem nyitották meg az uszodát. A helyhatóság Bukarestet okolta a késlekedésért, mondván, hogy a fejlesztési minisztériumban többször is hátráltatták a használatba adáshoz szükséges papírmunkát, és Gheorghe Falcă polgármester hozzátette, hogy az azóta eltelt időben a fenntartási költségeket – fűtést, világítást, a vízforgató rendszer villamos energiáját – a városnia fizetnie kellett, s az egymillió lejes számlát be fogják nyújtani.

Politikai egymásnak feszülésre ad okot a hivatalos avató is, amelyre a hírek szerint a szociáldemokrata párti Vasile Daniel Suciu fejlesztési miniszter és miniszterelnök-helyettes jelenlétében kerül sor csütörtökön. A megye és a megyeszékhely nemzeti liberális párti vezetősége erre testületileg jelent meg a sajtóbejáráson: Iustin Cionca megyei tanácselnök és Gheorghe Falcă polgármester mellett mindkét képviselő-testület tagjai a kamerák és fényképezőgépek objektívei elé álltak, mintegy bizonygatva, hogy kié is az érdem…

A beruházás egyébként (romániai viszonylatban) felülmúlja a várakozásokat, még ha olimpiai méretű medencéje nincs is a létesítménynek. Egy 33,33 x 25 méteres „nagy”, továbbá egy 25 x 12,5 méteres gyakorló medence található a tető alatt, igényes kivitelezésűek a férfi és női öltözők, a zuhanyzók, a mellékhelyiségek, bírói öltözővel, orvosi rendelővel, szertárral látták el, a vízilabda-mérkőzésekeknbn vagy úszóversenyeken 400-an szurkolhatnak a lelátókról.

A vesenysport mellett a tömegsportot is szolgálja majd az uszoda – hangsúlyozta a polgármester –, de (hazai szokás szerint) a megnyitó után sem lehet majd igénybe venni, mert egyelőre alkalmazottakat kell fel venni, a tervezett órarendet és tarifákat közvitára, majd a helyi tanács elé kell terjeszteni szavazásra. Az üzemeltetést az önkormányzatnak alárendelt Recons Rt.-re bízzák majd, ez a vállalat működteti a városi strandot és jégpályát is.

Az alábbi videóval virtuális sétát tehet az uszodában:

 

A rovatból ajánljuk:

Elválnak az UTA és edzőjének útjai
Közös megegyezéssel bontottak szerződést. A klubvezetőség az ultrákat tette felelőssé Mircea Rednic távozásáért.
Az eredményt és a színvonalat tekintve is nullával zárt az UTA Buzău ellen
A szombati meccsnek nem volt tétje, ennek megfelelően alakult a játék képe is.
Zsóri ismét gólt szerzett, biztos bennmaradó az UTA
Az aradiak idegenben legyőzték a Farult, és már nem kell tartaniuk a kieséstől.
Zsóri gólja biztosította be a győzelmet és az egyenes kiesés elkerülését az UTA számára
Ez volt a Puskás-díjas csatár második bajnoki gólja az UTA színeiben.
Van jövő! Országos bajnok az UTA U17-es csapata
A Rapid elleni hazai győzelemmel, két fordulóval a vége előtt behozhatatlan az aradiak előnye.
Elázott az UTA a nagyszebeni esőben
Sima vereséget szenvedett, és osztályozós helyre csúszott le az aradi csapat.