Edzőváltás körvonalazódik az UTA-nál [FRISSÍTETT]

A sportarad.ro internetes sportújság szerint Nagy Rolandnak távoznia kell az UTA kispadjáról. Az aradi futballcsapat vereséget szenvedett a másodosztályú bajnokság legutóbbi két fordulójában – ráadásul a kupából is kiesett egy harmadosztályú ellenféllel szemben –, s jelenleg a nyolcadik helyen áll, 5 pont hátrányban az egyenes feljutás érő második helyezettel szemben.

Nagy Rolanddal a negyedik ligából jutott fel a másodikba a csapat, mindössze két év alatt, de a szombati, az éllovas Juventustól elszenvedett hazai vereség után úgy látszik, hogy megrendült benne a vezetőség bizalma.

A sportarad.ro szerint a legnagyobb esélyes a vezetőedzői posztra Laurențiu Roșu egykori válogatott labdarúgó, a Steaua és több spanyolországi első ligás csapat játékosa, aki eddig csak másodedzői minőségben dolgozott aktív játékospályafutása abbahagyása után.

FRISSÍTÉS: A klub honlapján olvasható hétfői közleményben a vezetőség hivatalosan is megerősíti, hogy nem tart igény Nagy Roland vezetőedzői munkájára, ugyanakkor (megköszönve szolgálatait) állást ajánlanak neki az egyesület tartalék- vagy korosztályos csapatainál.

Az UTA a következő eredményeket érte el a trénerrel:

  • 2013/2014-es szezon (a 7. fordulótól), IV. Liga, Arad megye: 1. hely, a Román Kupa megyei szakaszának megnyerése;
  • 2014/2015-ös szezon, III. Liga, 4. csoport: 1. hely, a Román Kupa 4. fordulójáig jutás;
  • 2015/2016-os szezon, II. Liga, 2. csoport: 3. hely az alapszakaszban, 2. hely a rájátszásban és osztályozó a feljutásért (0–3 és 1–0 az FC Voluntari-ral), a Román Kupában a legjobb 32 közé jutás.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.