14 millió forintért kelt el Nagysándor József aradi búcsúlevele

Nagysándor József honvéd tábornok nagybátyjához, Nagysándor Imre kalocsai érsek orvoshoz és családjához írt levelének érdekessége, hogy október 6-án, a kora hajnali órákban kelt, míg a vértanúk többsége már október 5-én megírta búcsúlevelét.

Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg a magyar állam a Központi Antikvárium múlt péntek esti budapesti árverésén. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumleletére nyolcmillió forintos kikiáltási árról indult a licit, végül 14 millió forintért vásárolta meg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, amely élt elővásárlási jogával. A levél egy családi hagyatékból került elő. Annak érdekében, hogy a nemzeti kincsnek számító dokumentumot ne lehessen engedély nélkül kivinni az országból, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ védetté nyilvánítási eljárást indított az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére.

Nagysándor József honvéd tábornok nagybátyjához, Nagysándor Imre kalocsai érsek orvoshoz és családjához írt levelének érdekessége, hogy október 6-án, a kora hajnali órákban kelt, míg a vértanúk többsége már október 5-én megírta búcsúlevelét. Bálinger Béla, a Központi Antikvárium vezetője az MTI-nek korábban elmondta, hogy annak az esélye, hogy egy ilyen kordokumentum ennyi év után előkerüljön, szinte a nullával egyenlő, tudomása szerint hasonlóra az elmúlt évtizedekben nem is volt példa.

A Központi Antikvárium árverésén Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni hagyatékából mintegy 30 könyv került kalapács alá, a költő saját kezű dedikációjával vagy a neki ajánlott sorokkal. A hagyaték összes darabja gazdára talált. Kikiáltási áron, 800 ezer forintért kelt el a Dózsa-féle parasztfelkelés korabeli beszámolója. A Nürnbergben, 1514-ben készített röplap címlapján Dózsa trónon ülve látható. Élénk licitharc mellett, kikiáltási árának több mint ötszöröséért, 26 millió forintért talált gazdára Bolyai Farkas nemeuklideszi geometriai rendszerének első kiadása, amely fiának, Bolyai Jánosnak világhírű munkáját, az Appendixet is tartalmazza. Nyomdai feljegyzések szerint a művet mindössze 500 példányban publikálták.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.
Vasárnaptól Románia és Bulgária is a schengeni övezet része, de a határnyitás csak részleges
A szárazföldi és folyami határokon továbbra is ellenőrzik az utasokat.