Múzsa

A Művész-moziban vetítik az anyák megmentőjéről szóló filmet [FRISSÍTVE]

Semmelweis | Fotó: port.hu

A gyermekágyi láz felfedezőjéről, az anyák megmentőjének nevezett Semmelweis Ignác orvosról szóló magyar életrajzi drámát Koltai Lajos rendezte, az alkotást 2023. október 23-án mutatták be az Amerikai Egyesült Államokban, november 30-án Magyarországon vetítették először, a romániai bemutatója pedig idén január 28-án volt.

Bérletrendszert vezet be az Arad Megyei Múzeum

Tavaly rekordszámú látogatót fogadtak | A múzeum által közreadott felvétel

Családi és nagyszülői bérletet bocsát ki idén a megyei múzeum, és a névre szóló konstrukció egész évben korlátlan belépésre jogosítja fel a tulajdonosokat az intézmény alárendeltségében működő valamennyi közgyűjteményben: a természettudományi és történelmi részlegtől kezdve a Képtáron, a szépművészeti kiállításon és a Clio-termen át a megyében működő múzeumi kirendeltségekig.

Ünnepi hangolódás a Cimbalibanddel

Az Aradi Kamaraszínház által közreadott felvétel a Cimbalibandről

A Fonogram-díjas Cimbaliband együttes elhozta az igazi adventi hangulatot, ünnepi díszbe öltöztetve ezzel a szíveket, lelkeket. 

A Dicsérjétek őt pengő czimbalmokkal! című műsorban közkedvelt karácsonyi dallamok és a legnagyobb Cimbaliband-slágerek szólaltak meg hungarikum-hangszerünk, a cimbalom főszereplésével.

Az egyórás koncert alatt karácsonyi népzenei feldolgozások, eredeti dallamok és klasszikus zenei csemegék voltak hallhatók.

Hamlet újragondolva – amerikai rendező a kamaraszínházban

Az Aradi Kamaraszínház által közreadott felvétel a próbafolyamatról

Az amerikai John Blondell úttörő rendezésében Shakespeare Hamletje egy avantgárd klasszikusként elevenedik meg a színpadon. Az előadás magyar, román és angol nyelven játszódik, magyar és román anyanyelvű színészekkel Aradról, Szegedről és Resicabányáról. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a Szegedi Pinceszínház és a resicabányai Nyugati Színház közös produkciója.

Nem telik el december kamaraszínházi előadás nélkül

Mácsai Pál és Lukács Miklós | A kamaraszínház által közreadott felvételek

December 11-én, hétfőn 19 órakor egy zseniális író, Örkény István szelleme és két hasonlóképp nagy formátumú, Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló előadóművész, Mácsai Pál és Lukács Miklós várja a nézőket a nagyszínpadon. Az élet értelme – Egypercesek száz percben című Örkény-esten ismét meggyőződhetünk arról, hogy az egyperceseken nem fog az idő, nem avulnak, hiszen szerzőjük meglátta, ami bennünk és körülöttünk nem változik: az örök emberit.

„Úgy beszéljünk Petőfiről, mintha köztünk járna” [AUDIO]

Háy János költő | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Petőfi 200 emlékév keretében megszervezett előadáson Petőfi Sándor életművét ismerhették meg a fiatalok a tananyagtól merőben eltérő szemszögből. Az előadó, vagy inkább beszélgetőpartner Háy János József Attila-díjas költő, író, festő és illusztrátor volt, aki a lánglelkű költő magánéletéről, Petőfi költői szerepeiről, felbecsülhetetlen életművéről, és általában az alkotás folyamatáról mesélt a hallgatóságnak.

Mácsai Pál és Molnár Piroska az Aradi Kamaraszínház decemberi vendégei között

A nagyi főszerepében Molnár Piroska | Az Aradi Kamaraszínház által közreadott felvételek

December 5-én, kedden 19 órakor az Orlai Produkció vendégjátékát, Amy Herczog szomorkás vígjátékát, a Jaj, Nagyi! című előadást láthatják a nézők a Bábszínház termében. A bensőséges és szeretetteli darab egy olyan történetet tár a nézők elé, amely a generációk közötti kapcsolódásról, a bizalomról, az őszinteségről és az öregséggel való szembenézésről is szól.

Belső tízezer

Karácsonyi Zsolt | Az Aradi Kamaraszínház által közreadott felvétel

Az aradi születésű Karácsonyi Zsoltot nem kell bemutatni Aradon, hiszen még diákként feltűnt az irodalomban, az új erdélyi költészeti hullám markáns képviselője. Az aradi középiskola után teatrológia szakon végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, majd újságíró lett Kolozsváron. Rendszeresen publikál, irodalomszervezői tevékenységet végez. Jelenleg a kolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, nemrég pedig megválasztották az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökének.