Régi adósságot ró le a város a Szántay-szoborral [AUDIO]

Szántay Lajos neves magyar műépítésznek állít szobrot szülővárosában az aradi önkormányzat.

A tanulmányait Budapesten és Zürichben végző építészről azt tartják, hogy munkássága meghatározta a mai aradi városképet: mintegy 80 bérpalota, köz- és lakóépület, ipari létesítmény tervezése és kivitelezése fűződik a nevéhez.

A monarchiában született (épp húsz áve, 1872. február 20-án) és tanult Szántay Lajos a trianoni döntés után is Aradon maradt, és bár a román hatóságok egy évtizeden át nem ismerték el építészi diplomáját, utóbb sokat foglalkoztatott tervező lett. 1961-ben mégis magányosan hunyt el, emlékét 50 éven keresztül nem ápolták.

A 2011-ben és 2013-ban elhelyezett emléktáblák, illetve a szombati szoboravató egyfajta jóvátétel az utókor részéről. 

Szántay Lajos egész alakos szobrát szombaton 18 órától avatják fel az aradi Kultúrpalota lépcsősorának a tetején, az oszlopcsarnokban. Az építészt jellegzetes cilinderével ábrázoló bronz alkotást Kocsis Rudolf aradi szobrászművész készítette, akinek több köztéri szobra is látható a városban.

Karcolat

A szoboravató után a Kultúrpalota előcsarnokában Szántay-emlékkiállítás tekinthető meg, amit orgonahangverseny követ a koncertteremben.

A szoboravatóról Pataky Lehel Zsolt készített előzetest a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.