Összemérhették tudásukat az aradi gyerek- és ifjúsági kórusok [AUDIÓ]

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kórustalálkozóra Arad megye 11 iskolájából jelentkeztek énekkarok.

Első ízben szervezett Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozót az aradi Kölcsey Egyesület szerda délután. A szervezet alelnöke, Hadnagy Dénes az előzményekről elmondta, hogy miután a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskolában – amelynek ő az igazgatója – megalakult a kórus, felvetődött az ötlete egy ilyen rendezvénynek, ami nem idegen a közművelődési egylettől, hiszen évek óta – adventben – tartja a felnőtt énekkarok találkozóját. „Meglepően pozitív volt a fogadtatás, kiderült, hogy milyen sok iskolának van kórusa, sőt szülők is felhívtak, akiknek a gyermekeik valamilyen hangszeren játszanak, s megkérdezték, felléphet-e a csemetéjük. Persze, hogy lehetőséget adtunk minden tehetségnek” – mesélte az ötletgazda. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kórustalálkozóra végül Arad megye 11 iskolájából jelentkeztek énekkarok, és összesen 111-en léptek fel a belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt római katolikus plébániatemplomban.

A Csiky-főgimnázium kórusa

A rendezvényen jelen volt és a kezdeményezéshez gratulált Bognár Levente aradi alpolgármester, aki beszédében kiemelte, hogy a kisebbségben, sok helyütt szórványban élő magyar közösségeknek az anyanyelvű oktatás mellett a zenei anyanyelv is a megmaradás egyik kapaszkodója. „Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a minorita templom ad helyet ennek a rendezvénynek, hiszen ez nemcsak a katolikus hívek lelki támasza, hanem az egész aradi magyarság szellemi központja, amelyet elődeink nemcsak Isten dicsőségére, hanem a tizenhárom vértanú emlékére is emeltek” – fejtette ki.

Horváth Tünde nyugalmazott zenetanár, a nemzetközi sikereket elért egykori Juventutis aradi gyerekkórus

Erdőhegyi fellépők

alapítója örömét fejezte ki, hogy „ismét énekelnek a magyar gyerekek”. Mint mondta: „Fontos egy ilyen rendezvény, ahol a gyerekek egymást láthatják-hallhatják, felmérhetik, hol állnak a többiekhez képest. Ugyanakkor ez nem egy verseny, mégis, szokták a fellépést.” A gyerekkari tevékenységéért 2015-ben az aradi önkormányzat Kiválósági-díjával kitüntetett Horváth Tünde úgy vélte, hogy nagyon sok múlik a tanítókon, mert ha elemiben sokat énekeltetik a gyerekeket, később szívesen lépnek be a kórusba, bátran állnak közönség elé. „A gyerek szeret szerepelni, szereti a színpadot és a sikert, ebben kell segíteni nekik – fogalmazott. – De a legfontosabb, amit Kodály Zoltán is mondott: a gyerek nevelése kilenc hónappal a születése előtt kezdődjön meg, vagyis az édesanyja énekeljen neki, amikor még a szíve alatt hordja.”

A kora estébe nyúló kórustalálkozón szerepeltek többek között az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énekkarai, az ágyai pedagógusok kórusa, az erdőhegyi, a kisiratosi, a nagyzeréndi, a simonyifalvi általános iskolák kórusai, valamint vadászi egyéni fellépők.

Közös simonyifalvi és nagyzeréndi énekkar

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsora számára készült. A riport végén részletet hallhatnak a kisiratosi kórus előadásából:

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.