Megörökíteni az utókornak azt, ami érték – interjú Siska-Szabó Zoltánnal AUDIÓ]
Augusztus 19-én, kedden volt a fotózás világnapja, amelyet abból az alkalomból tartanak meg, hogy a francia kormány 175 éve tette úgymond közkinccsé a dagerotípiás eljárást, biztosította a hozzáférést a szabadalmi oltalom alatt álló képrögzítés módszeréhez. Hogy mit jelentett a világnak ez, és mit jelent magának a fotósnak a fényképezés, arról Pataky Lehel Zsolt beszélgetett Siska-Szabó Zoltán természetfotóssal, az Aradi Fotóklub tagjával. Hallgassa meg a Temesvári Rádió kulturális műsorában elhangzó interjút:
Audió
A rovatból ajánljuk:
Kortárs szlovák dráma és Jászai-díjas színművész a kamaraszínház színpadán
Március 27-én és április 1-jén.
Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezer érdeklődő.




