Különdíjas lett a Tündéri Kisvárdán

Idén 29. alkalommal rendezték meg Kisvárdán a Magyar Színházak Fesztiválját, huszonöt társulat huszonhárom produkciójának bemutatásával, július 16. és 24. között.

Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közös produkciójában létrejött Tündéri című „minimál-szürreál" musical az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját, a zsűri különdíját nyerte a seregszemlén.

A fesztiválon a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a marosvásárhelyi Spectrum Színház, az Újvidéki Színház, a budapesti Nemzeti Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az ExperiDance Tánctársulat, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Turay Ida Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Kézdivásárhelyi Városi Színház, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház, a budapesti Játékszín önálló, valamint a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház, illetve a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület produkcióit láthatta a közönség.

A Tündéri Theo Herghelegiu román kortárs drámája, alapszituációja két férfi e világ és túlvilág közti egyensúlyozása. Az előadás szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Éder Enikő, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, rendezője Tapasztó Ernő. A Tündéri című előadás romániai fesztiválokon megnyerte a Legjobb Színpadi Zene díját (Atelier Fesztivál, Nagybánya) és a Legjobb Rendezés díját is („Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztivál, Pitești).

A rovatból ajánljuk: