Harsányi Attila közönségdíjas lett az ATELIER-fesztiválon

Idén 24. alkalommal került megrendezésre Románia egyik legrégibb színházi fesztiválja, a nagybányai ATELIER (MŰHELY) nemzetközi szemle.

Harsányi Attila nyerte a nagybányai ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál legjobb férfi színészének járó közönségdíját a Gogol: Egy őrült naplója nyomán készült Popriscsin című monodrámában, valamint az Oroszok című Viszockij-estben nyújtott alakításáért. A román színházi szakemberekből álló zsűri ugyanakkor jelölte a legjobb férfi színésznek járó díjra is, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában létrejött előadásokban.

Idén 24. alkalommal került megrendezésre Románia egyik legrégibb színházi fesztiválja, a nagybányai ATELIER (MŰHELY) nemzetközi szemle. A romániai színházak mellett belga, amerikai, dél-koreai, angliai és magyarországi társulatokat, illetve koprodukciókat láthatott a közönség és a szakma a Radu Macrinici által éltre hívott nagybányai fesztiválon.

Az Aradi Kamaraszínház visszatérő vendégként szerepel a fesztiválon, számos díjat és jelölést kaptak az eddig bemutatott produkciók. 2010-ben Harsányi Attila a Lovak az ablakban című előadásban a „Liga pentru Teatru" Alapítvány különdíját érdemelte ki. 2011-ben, amikor az Aradi Kamaraszínház díszmeghívottként szerepelt a fesztiválon, Lovas Zoltán a Cselédekben alakított szerepéért a Legjobb férfi mellékszereplő díját, míg Harsányi Attila a Rudolf Hess tízparancsolatával a Legjobb színészi alakítás díját nyerte el. 2012-ben Éder Enikő a Kvartettben nyújtott alakításáért elnyerte a Legjobb női alakítás díját, a Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás zenéjéért pedig Ágoston Béla zeneszerzőt díjazták. 2016-ban a legjobb színpadi zene díját nyerték el az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös koprodukciójának zeneszerzői, Éder Enikő és Borsos Pál, a Tündéri című musical zenéjéért.

A napokban véget ért pécsi POSZT fesztiválon a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díjával a Miskolci Nemzeti Színház társulatának és az Aradi Kamaraszínház tagját, Harsányi Attilát jutalmazták a Kivilágos kivirradtig című előadásban nyújtott alakításáért.

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.