Gyerekversekkel nevelni [AUDIÓ]

A közelmúltban számos hely-, ipar- és kultúrtörténeti kiadvány jelent meg Aradon a helyi szerzők tollából. Nagy Gizella nyugalmazott magyartanár azonban teljesen más műfajban gyarapítja az Aradon az utóbbi időben elég sűrűn megjelenő könyvek számát: szépirodalommal, egész pontosan gyermekversekkel jelentkezett a köztiszteletnek örvendő pedagógus.

Pitypang című első kötetét csütörtök délután mutatták be a Csiky Gergely Főgimnáziumban a pályatársak, egykori tanítványok és más érdeklődők népes jelenlétében.

Érdeklődők
Az elemi iskolások műsorral készültek

A rendezvényen készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.